BORDÁS NÓRA
Masszőri hitvallásom:
Számomra a masszázs és az egészség nem csak a munkám része. Magam is elkötelezett híve vagyok az egészséges életmódnak és a masszázs gyógyászatban betöltött szerepének. Gyógymasszőrként hiszek az érintés gyógyító erejében. A masszázs az egyik legősibb technika a fájdalom enyhítésére és a test karbantartására. Jótékonyan hat testre és lélekre egyaránt, megnyugtatja az idegrendszert és segít elűzni a stresszt, csökkenti a fájdalmat, elősegíti a gyorsabb gyógyulást. A vendégeim közt voltak már gyerekek, fiatal és senior sportolók, ágyhoz kötött betegek, terhes anyukák.
Amit nyújtani tudok:
Lágy zenével, kellemes környezetben, különböző masszázstechnikákkal várlak attól függően, hogy fájdalmaid vannak, rehabilitációra van szükséged, vagy csak egy erős masszázsra vágysz, amit be tudsz építeni az edzéstervedbe. Továbbá tudok segíteni életmódváltásban, táplálkozási tanácsokkal, diétákkal. A Kinesio-Tape kezelésekkel pedig meggyorsítható egy esetleges sérülés utáni regenerálódás, húzódás, zúzódás. De olyan problémák is kezelhetők ezzel az eljárással, mint például a lúdtalp, a teniszkönyök vagy akár a rossz testtartás. Folyamatosan fejlesztem magam, hogy minél jobban tudjak segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak.
- Gyógymasszőr (Országos Egészségügyi Tanintézet)
- Életmód és Táplálkozás tanácsadó, Sporttáplálkozás tanácsadó (Weider Professional Fitness Trainer)
- Kinesio-Tape terapeuta (Oriolus Med)
VARGA VERONIKA
Varga Veronika (Vero) vagyok, a FunctionalFit brand oktatója.
A FunctionalFit programmal Dávid jóvoltából ismerkedtem meg. Sokféle sportot kipróbáltam már, a mozgás fiatalkorom óta része a mindennapjaimnak. Néhány éve lett a FunctionalFit brand szemléletmód és a funkcionális edzések részei az életemnek, azóta is ez áll a legközelebb a szívemhez. Így lettem ennek az edzésprogramnak az egyik oktatója.
Amit nagyon szeretek benne, hogy nem csak folyamatos képzéseken vehetek részt, hanem szakértő támogatást is kapok a munkám során. A FunctionalFit program mentális és fizikai erőnlétemet is fokozatosan javítja, teljesítőképességem észrevehetően javult. 2019. februárjában kezdtem el a hatha jóga oktatói képzést a Samadhi jógastúdióban. A test ízületi mozgékonysága is elengedhetetlenné vált számomra, valamint megtanultam befelé figyelni, és érzékelni testem jelzéseit. Úgy gondolom, a szabad mozgástartomány az egyik kulcs az egészséges élethez. Szeretném minél tovább és minél egészségesebb testben tartani az óráimra érkezőket! Célom a sport szeretetét átadni, és motiválni a céljaid elérésében. Ha szeretnéd Te is érezni a változást, keress meg, számíthatsz a segítségemre!
- Fitness instruktor (Fitness Akadémia)
- Komplex szemléletű funkcionális edző (Almásy Mozgásakadémia)
- Gerincedző (egyéni) (Almásy Mozgásakadémia)
- Mummy Tummy Training (Almásy Mozgásakadémia)
- Gerinc és fitnesz (Bene Gerincakadémia)
- Hatha jóga oktató (Samadhi Jógastúdió)
- Gerincjóga oktató (Mandala Jógastúdió)
- Flow jóga oktató (Samadhi Jógastúdió)
TAKÁCS JUDIT
Gimnazistaként nagy vágyam volt, hogy felnőttként majd lovasterápiával foglalkozhassak, így kerültem a Semmelweis Egyetem gyógytornász alapszakára, majd a képzés évei alatt más irányt vettek a céljaim. Mire a 4 év végére értem kezdett bennem tudatosulni, hogy a sportolókkal való közös munka olyan területe a szakmának, ami talán a leginkább érdekel, ezért elvégeztem a Testnevelési Egyetem humánkineziológus mesterképzését, ami betekintést adott, hogy miben más ez a terület az eddig tanultakhoz képest.
Kettő évet töltöttem el a Kanadai Magyar Hokiklubban, mint gyógytornász, ahol lelkesedésem és alázatom partnerre talált egy szuper rehabilitációs csapat köreiben. Rengeteg kezelési technikát megtanultam, amit most a FunctionalFit csapattagjaként nap mint nap tudok hasznosítani. Legjobban azt szeretem a munkámban, hogy változatos, lehet benne kísérletezni, új dolgokat kipróbálni, vagy éppen a régi megbízható technikákhoz visszanyúlni - attól függően, hogy éppen mit érzek a Veled történő közös munkában a legodaillőbbnek. A legfontosabbnak azt tartom, hogy legyen meg a bizalom és az őszinte kommunikáció - néha a gyógyulás folyamata tele van kihívásokkal és ezeken így könnyebben átlépünk. Szeretném, hogy megértsd, mit miért csinálunk, állítsunk fel közös célokat és ha elértünk hozzájuk, akkor már önállóan is tudj tovább haladni.
- 2019 - SOTE Gyógytornász BSc
- 2019 - Kinesio tape alaptanfolyam (Oriolus-Med)
- 2020 - SMR training (Balance Akadémia)
- 2021 - McKenzie A (lumbális gerinc) tanfolyam
- 2021 - Humánkineziológus MSc (TE)
- 2021 - Okleveles Manuálterapeuta (Holisztikus Medicina)
- 2023 - Hegkezelés (Oriolus-Med)
- 2023 - Flossing (Oriolus-Med)
- 2023 - Köpöly (Oriolus-Med)
NAGY DANIELLA
Nagy Daniellának hívnak, személyi edző vagyok. Szülői mintára már gyermekkoromban is meghatározó szerepe volt a sportnak. Sporttagozatos iskolába jártam, ahol megismerkedtem a versenysporttal, de felnőttfejjel inkább a funkcionális edzés és a lovaglás szerelmese lettem. Úgy érzem, azzal, hogy jelenleg már a sport a munkám lett, egy másik álmom is valóra vált, mégpedig az, hogy a tudásommal másokon is képes vagyok segíteni, hogy egy jobb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet éljenek.
Fontosnak találom az anyukák fizikai és mentális támogatását a várandóság alatt, illetve a szülés után, ezért az utóbbi években ebben az irányban folytattam tovább a tanulmányaimat. Hiszek abban, hogy a mozgás által nem csak a testet, hanem a lelket is feltöltjük.
- Improve the movement matrix of the upper body (Movement clinic)
- Talpboltozat korrekciós szeminárium (Movement clinic)
- Fitnesz Instruktor (Oktáv Továbbképző Központ)
- Személyi edző (IWI Nemzetközi Fitnesziskola)
- Fitmummy prenatális tréning (kismama torna) (Almásy Mozgásakadémia)
- Fitmummy posztnatális (szülés utáni) program (Almásy Mozgásakadémia)
- Freeing the hip (Movement clinic)
- Köteles edzés szeminárium (Movement clinic)
SZAKMÁNY BOGLÁRKA
2016-ban kezdtem el dolgozni az egészségügyben, mint páciens koordinátor, Budapest egyik legnagyobb magánrendelőjében. Az évek múlásával egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet a kezelők ajtaja mögött zajló világ.
Később orvosírnokként is részt vehettem a rendelő életében, az eltelt idő alatt realizálódott bennem, hogy többet szeretnék tenni az embereket a gyógyulásáért. 2020-ban úgy döntöttem, jelentkezem a Nemzetközi Masszázs Akadémia gyógymasszőr képzésére.
Szakmai gyakorlatomat az ORFI-ban és egy magánrendelőben töltöttem, ahol sok reumatológiai, ortopédiai kórképpel találkoztam. A rendelőben eltöltött idő alatt több kismama édes terhein is enyhítettem masszázskezeléssel és kinesio tape ragasztással.
Fontosnak tartom a szüntelen tanulást, fejlődést a szakmában, ezért folyamatosan képzem magam különböző tanfolyamokkal. Szeretettel várom a FunctionalFit Egészsegközpontba azokat, akik mozgásszervi panaszokkal, sportsérülésekkel, gyakori fejfájással, migrénnel küzdenek.
- Nemzetközi Masszázs Akadémia (NMA) – Gyógymasszőr
- NMA - Svédmasszőr
- NMA - Kinesiology-taping sportolóknak és masszőröknek Feövenyessy Medical Fitness Akadémia - Kinesiology-taping kismamáknak
- NMA - Fitnesz masszázs I - II.
- Magyar Gyermekmasszázs Egyesület - Nemzetközi okleveles csecsemőmasszázs oktató
- Viszen Kft. - Földi féle komplex fizikális ödématerápia
SZOBOSZLAI ANNU
A sport mindig is az életem részét képezte. A gimnáziumban kézilabdáztam, majd sportszervező, később sportmenedzser végzettséget szereztem. Évekkel ezelőtt másfajta edzésformákat preferáltam (futás, HIIT), de a későbbi gerincproblémámból adódóan a Pilates és a Gerinctréning felé sodort az élet. Hiszem és bizton állíthatom, hogy ezen mozgásformákkal kellőképpen tudunk figyelni a gerinc megfelelő működésére. Edzéseim során igyekszem a teljes testet átmozgatni a klasszikus pilates elemek mellett „modernebb”, sokrétűbb gyakorlatokkal színesítve. Repertoáromból sosem hiányzik a plank és annak különböző változatai, de mindig figyelek arra, hogy legyen könnyítés is, ha szükséges.
Nagyfokú figyelmet kap a gerinc karbantartása, mivel ebben az „ülőmunka központú” világban már szinte kötelező ezzel külön foglalkozni. Számomra a sport nemcsak az alakformálás eszköze, hanem a testi-lelki egyensúly megteremtője.
- IWI Nemzetközi Fitnesziskola – Személyi edző
- Fitness Company – Preventív Gerinctréning oktató Pilates másképp Stúdió -Pilates oktató
- Semmelweis Egyetem – TSK, Sportmenedzser
- Nyíregyházi Főiskola, Sportszervező
- TMS Pilates - Reformer pilates oktató
NÉMETH ÁKOS
Németh Ákos vagyok, a FunctionalFit edzője. Nem csak a jelenlegi, korábbi életemet is végig kísérte a sport, hisz versenyszerűen BMX-eztem több, mint 10 évig, majd ezzel párhuzamosan kezdtem el a funkcionális és az erőnléti edzés iránt érdeklődni.
Magamon tapasztaltam, hogy a rendszeres sport mellett is szükséges egy jól felépített, hétköznapi mozgáselemekből összeállított edzésterv követése. Edzéseimen fontos célként tűzöm ki, hogy vendégeim ne csupán “letudják” a napi gyakorlatadagot, hanem egy tanulási folyamaton keresztül meg is értsék, és önállóan is végre tudják hajtani őket.
Nagyon örülök, hogy a FunctionalFit csapatát erősíthetem, hiszen a magas szakmai színvonal mellett az edzések mindig jó hangulatban telnek, így kikapcsolódhatsz testileg és szellemileg egyaránt.
Keress bátran, akár egészségesebben szeretnél élni és mozogni, akár a sportoló vagy és a teljesítményeden javítanál.
- Testnevelési Egyetem – Rekreációszervezés és egészségfejlesztés
- IWI – Funkcionális Trainer
- MBSC – Certified Functional Strength Coach – Level 1
- MBSC - Certified Functional Strenght Coach - Level 2
- Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - BA kerékpáros szakedző (folyamatban)
SZILÁGYI KITTI
Életem minden szakaszában jelentős szerepet kapott a mozgás, 7 év balett után egy sérülést követően döntöttem el, hogy egy olyan tudatos sportot szeretnék megtanulni, ami hosszútávon fenntartható, kihívásokkal teli, és mindezekkel együtt megőrzi a mobilitást, a gerinc egészségét, formál és mélyizmot erősít. Így jött nekem szinte gyermekkorban a pilates, ami segítséget nyújtott a táncban, az úszásban, később az edzőteremben és valójában minden sportág alapja lehetne, kombinálva az egyszerűnek tűnő, de annál nehezebb talaj gyakorlatokat az izgalmas reformer gép lehetőségeinek végtelen széles repertoárjával.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hobbym a munkám is lehet egyben, számos tanfolyam, továbbképzés és gyakorlás után oktatóként több mint 2 éve dolgozom. Vendégeim számára szeretném, hogy egy szerethető, változatos, tudatos mozgásformát tanítsak meg és ha egy kis funkcionális edzéssel a mélyizom építés mellett erőt, állóképességet is fejlesztenének, örömmel állok a sikeres közös munka elébe.
- Fitness instruktor, IWI Nemzetközi Fitnesziskola
- Funkcionális tréner, IWI Nemzetközi Fitnesziskola
- Intensive Matwork Plus Modul 1-2, Advanced level, Merrithew Stott Pilates
- Intensive Reformer Modul 1-2, Advanced level, Merrithew Stott Pilates
- Prenatal workshop with Stability Ball, Merrithew Stott Pilates
- Athletic Condition on Edge workshop, Merrithew Stott Pilates
PALOTÁS ANDREA
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán végeztem 2010-ben, mint gyógytornász- fizioterapeuta.
Szakmai tapasztalataimat állami egészségügyi ellátás, sportrehabilitáció, munkahelyi egészségfejlesztés és magán egészségügyi ellátás területén szereztem.
Pácienseim főként a helytelen testtartásból, ülő munkavégzésből fakadó mozgásszervi (pl. derék, nyak, hát) fájdalmak kapcsán keresnek fel, de hobbi-és profi sportolók (pl. bokaficam, vállsérülés, térdfájdalom) kezelésében is nagy tapasztalattal rendelkezem.
Szeretem az embert és az emberi testet, mint egységet szemlélni, amit számtalan tényező befolyásol. Egy adott probléma feltárásában sokszor sokkal távolabbi dolgokra is gondolni kell, így számtalan összefüggést találhatunk pl. a különböző stresszhatások, pszichés állapot, táplálkozás, korábbi sérülések, folyadékfogyasztás kapcsán is.
Tapasztalataim szerint fontos az edukáció is, hogy az ember értse, mit miért csinál, mert ez által sokkal hatékonyabban tudunk közösen haladni, együtt dolgozni, és a terápia is sokkal eredményesebb.
Fontosnak tartom, hogy szakemberként folyamatosan képezzem magam, hogy ezáltal mindig naprakész, hiteles és friss szakmai ismeretekkel rendelkezzem.
- Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar- gyógytornász- fizioterapeuta
- McKenzie “A” kurzus
- Typaldos féle Fascia Disztorziós Modell (FDM) terápia
- Kinesiotape alap
- Medical Flossing
- Triggerpont terápia és fascia lazító technikák
- Viscerális terápia- máj, epehólyag
- Az áteresztő bél és a konyha
- Neuro #2 - FMA
- Tumorpáciensek ellátása fasciaterápiákkal
- Fascia update I./2022
- Manuális lymphodrainage
- Bevezetés a Craniosacralis terápiába
- Access Bars
- személyre szabott egyéni gyógytorna
- különböző mozgásszervi panaszok (pl. derékfájás, nyaki
- panaszok, vállfájdalom, térdsérülések, bokasérülések stb.)
- sportsérülések utáni rehabilitáció, proprioceptív tréning
- preventív gerinctréning, tartáskorrekció
- funkcionális tréning
- FDM, triggerpont terápia, fascia lazító technikák
- Medical Flossing kezelés, kinesiotape terápia
DÁVID ADRIENN
Dávid Adrienn vagyok, gyógytornász-fizioterapeuta, okleveles humánkineziológus és Mulligan manuálterapeuta. Mindig olyan hivatást szerettem volna, ahol segíthetek az embereknek. A gyógytornász szakmára személyes érintettségem miatt találtam rá. Azóta is úgy érzem, a legjobb döntést hoztam akkoriban.
2015-ben végeztem a Debreceni Egyetemen, tapasztalataimat járóbeteg szakellátásokban, pszichiátriai fekvőbeteg osztályon, egészségfejlesztési irodában, házibeteg ellátásban, majd magánellátóknál szereztem.
2019-ben megszereztem humánkineziológus mesterdiplomámat a Testnevelési Egyetemen.
Szaktudásom bővítéséhez folyamatosan követem a nemzetközi szakirodalmat, valamint továbbképzéseken veszek részt. A páciens egészét tekintem, és ezzel a holisztikus szemlélettel igyekszem dolgozni.
A gyógyuláshoz vezető úton úgy kísérem végig a páciensemet, hogy megértse testének a működését, és amikor már nincs szüksége további kezelésekre, be tudja építeni a mindennapjaiba, illetve sporttevékenységébe. Hiszem, hogy nem csak azoknak a technikáknak az összessége gyógyít, amit alkalmazok, hanem a közöttünk lévő kapcsolat is.
- Mulligan manuálterápia 1-2,
- CMP nemzetközi vizsga 2023.
- Instrumentális manuálterápia 1-2.
- Orthopedic Physiotherapy of the Spine
- Evminov terápia
- Schroth terápia
- Evidence Based Medicine a medencefenék fizioterápiájában
- Flossing
- Kinesiotape
ZSIDAY RITA
2001-ben szereztem diplomát Budapesten a Semmelweis Egyetem gyógytornász képzésén. Gyakorlati tapasztalataimat az Országos Baleseti Intézetben szélesítettem ki.
A több, mint 20 éves szakmai pályafutásom során a legkülönbözőbb izom és ízületi sérülések, valamint törések korai funkcionális kezelését irányítottam.
Szakmai ismereteimet továbbképzéseken, tanfolyamokon és országos szintű kongresszusokon még a mai napig is folyamatosan bővítem. A megszerzett tapasztalataimat az ízületi kopásokból és a helytelen testtartásból adódó fájdalmak enyhítésében is széleskörűen és változatosan alkalmazom.
A sport mindig meghatározó szerepet töltött be az életemben, a mai napig aktívan sportolok. A sportsérülések megelőzésében és kezelésében a komplexitás elvét tartom szem előtt, felhasználva a szakmai és sportolói jártasságomat.
Az évek során megtanultam, hogy a sérült vagy fájdalommal élő embereknek nemcsak a testüket kell regenerálni, hanem a lelkük ápolásában is fontos szerepem van. Ezért a legfontosabb számomra, hogy egy „kívül-belül” jól működő egységet hozzunk létre a pácienssel együtt.
- Triggerpont terápia
- McKenzie terápia A kurzus (ágyéki gerinc)
- B kurzus (nyaki és háti gerinc)
- Mulligan Manuálterápia A,B,C kurzus (teljes gerinc és végtagok)
- Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerincen Perifériás idegmobilizáció
- Kinesiotape terápia
- törések, szalagsérülések, ízületi műtétek utáni rehabilitáció
- vállsérülések, vállfájdalmak funkcionális kezelése
- derékfájdalmak kezelése
- térd, boka sérülések rehabilitációja
- ízületi protézisek utáni gyógytorna
KUTÁS MERCÉDESZ
Gyógytornász diplomámat 2000-ben szereztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán.
Fő profilom a gerinc eredetű, és a nyak - vállövi panaszok kezelése, valamint a kisebb - nagyobb sportsérülésekből eredő problémák helyreállítása. Emellett előzetes felmérés után a speciális kommunikációt igénylő páciensek (gyerekek és felnőttek) komplex fizioterápiás ellátását végzem. Az új módszerek ismerete, a naprakészség, a szakmai fejlődés fontos számomra, ezért folyamatosan képzem magam.
Pácienseimnek próbálok minél többet átadni a biomechanikai ismeretekből, mert fontosnak tartom, hogy értsék mi történik velük, hogy működik optimálisan, és hogy működik panaszosan a testük. Gyermekkoromtól kezdve sportoltam, jelenleg is naponta edzek. Viszonylag sokat sérültem, így bőven van saját tapasztalatom a rehabilitációs folyamatokkal kapcsolatban. Munkám során igyekszem sokszínűségem és kreativitásom kihasználva, a páciensek igényeihez, és lehetőségeihez igazítani az egyénre szabott kezelési tervet.
- Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, ápolónő, általános asszisztens
- Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, gyógytornász
- McKenzie „A” (lumbális gerinc), „B” (nyaki és háti gerinc), „C” (haladó lumbális gerinc és alsó végtag), „E” (alsó és felső végtag összetett terápia) kurzus
- McKenzie Mesterkurzus
- Mulligan Manuál Terápia I. Modul
- Craniomandibuláris terápia
- Fascia release terápia
- Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerincen
- A nyaki gerinc vizsgálata és kezelése különös tekintettel a szegmentális instabilitásra
- Bevezetés a neurodinamikába: a perifériás idegmobilizálás alapjai
- Funkcionális tréning alkalmazása a terápiában és a sportrehabilitációban
- MTC és Kinesio Tape I.
- Sportsérülések kezelése elasztikus tape-pel
- Lágylézer terápia az egészségügyi gyakorlatban
- SMR
- Röntgenfelvételek értékelése a korszerű mozgásszervi radiológiai diagnosztika rendszerében
- INPP – „Mozgásfejlesztő program a késleltetett fejlődésből fakadó tanulási és viselkedési problémák feloldására” I.
- Adatvédelem az egészségügyben
- Animal flow szeminárium
- McKenzie Klinikai Döntéshozatal
- Heg online kurzus
- Köpöly online kurzus
- Fascia Update I./ 2021
- Fascia Update II./ 2021
- Fascia Update I./ 2022
- Fascia Update II./ 2022
- Flossing online kurzus
- Floss nyirok online kurzus
- Tumorpáciensek ellátása fasciaterápiákkal
- Fascia Training - alap
- Fascia Training - haladó
- Nervus vagus online kurzus
- Az áteresztő bél és a konyha online kurzus
- McKenzie terápia (a gerinc teljes területén, és a végtagi ízületeken)
- Gerincrehabilitáció (műtét utáni rehabilitáció, stabilizáló tréning, szegmentális stabilizációs tréning)
- Baleseti utókezelés, sportspecifikus rehabilitáció - kiemelt specializáció: küzdősportok
- Rotátorköpeny rekonstrukció
- Funkcionális tréning
- Kinesiotape terápia, sportsérülések kezelése
- Rágóízületi terápia
- Fascia Release Terápia, egyéb fascia terápiák
- Vagus Terápia
- Fascia Training
Nemes Johanna
Nemes Johanna (Jojó) vagyok, a FunctionalFit Újbuda személyi edzője 2019 óta.
Óvodáskoromtól sportolok, úszással kezdtem majd párhuzamosan karatéra jártam és akrobatikus rock and roll-t táncoltam. A harcművészet és a tánc érdekes és igen hasznos kombinációt alkotott. Mindkettő az erőről és a koordinációról szól, ezért jól kiegészítették egymást. A tánc tovább elkísért, 3 éven át kisgyerekek segédedzőjeként dolgoztam. Mindig tudtam, hogy a mozgás elengedhetetlen része a mindennapi működésemnek, ezért pszichológiai tanulmányaim mellett személyi edzői tanfolyamot végeztem.
A FunctionalFithez sportsérülésem rehabilitációja kapcsán, véletlenül kerültem. Azonnal megtetszett az itteni szemléletmód. Versenyzői múltamból fakadóan időbe telt, mire ráeszméltem az egészségmegőrzés elsődlegességére, a biztonságos megerősödés fontosságára. A FunctionalFit ezen célokat szem előtt tartva biztosítja a fizikai és mentális fejlődést egyaránt. Szeretném, ha minél több emberhez eljutna ez a szemlélet!
Ha fontosnak tartod, hogy hosszútávon is csúcsformában maradj testileg-lelkileg, keress bizalommal!
- International Wellness Institute – Fitness Instruktor
- Eötvös Lóránd Tudományegyetem – Pszichológia BA
- International Wellness Institute – Személyi Edző
- Fitness Company – Gyermekaerobic Oktató
- International Wellness Institute – Funkcionális Edző
- Károli Gáspár Református Egyetem – Pszichológia MA
Schnellbach Anna Eszter
Anna vagyok, a mozgás és a sport gyermekkorom óta szerves része az életemnek. 3 éves koromban kezdtem balettozni, és végül színházi táncos (balett, modern) is lett belőlem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el érdeklődni a különböző edzésformák iránt is, évekig crossfiteztem, tacfiteztem, ezt követően pedig a Dávid által is oktatott, funkcionális edzésprogramok kezdtek el a legjobban érdekelni.
Szeretek olyan környezetben dolgozni, ahol folyamatos odafigyelés és tudásmegosztás van, ahol igény és lehetőség van a fejlődésre és tanulásra. Egyetlen célunk, hogy vendégeink mind mentálisan, mind fizikálisan a lehető legjobb állapotba kerüljenek. Ha szeretnéd, hogy segítsünk ebben, bátran keress minket!
- Csoportos fitness instruktor, Fitness Akadémia
- Funkcionális trainer, Fitness Akadémia
- FREEK STEP instruktor, Edó Sugar Fitness
Dézsi Dominik
Dézsi Dominik vagyok személyi edző. 6 éves korom óta versenysportolok, több sportágat kipróbáltam, és azt hiszem, a sport szeretete örökre belém égett. Jelenleg akadályfutásban (OCR) versenyzem és hobbi szinten triatlonozok.
Munkám során nagy figyelmet fordítok a funkcionalitásra, hogy -a külső változás mellett- egészséges és sérülésmentes tudj maradni. Az életmód váltásban hiszek, amely először benned kell, hogy elinduljon. A mozgásod, táplálkozásod és életmódod optimalizálásával együtt gyorsabban elérhetjük a kitűzött célt. Várok szeretettel minden mozogni vágyó embert, aki változtatni szeretne az egészsége és fittsége érdekében, ami egy kiegyensúlyozottabb belsőt is eredményez. Legyen a célod a fogyás, izmosodás, rehabilitáció, ülőmunkából eredő fájdalmak, vagy akár versenysport vagy futás kiegészítése, jelentkezz bátran!
- Weider Professional Fitness Traine
Murányi Dóra
Murányi Dóra vagyok, a FunctionalFit Egészségközpont személyi edzője. Ehhez az állomáshoz izgalmas út vezetett: egészségfejlesztési projektek megvalósításában, magashegyi túrák és expedíciók szervezésében, egy marketing automatizációs szoftvercég ügyféleinek támogatásában, ill. animációs filmek gyártásának koordinációjában is tapasztalatot szerezhettem, mielőtt egyértelművé vált, hogy az emberek mozgásának funkcionális tréningek, ill. falmászás általi fejlesztésével szeretnék a mindennapokban foglalkozni.
A FunctionalFit edzőjeként célom, hogy lehetőséget adjak az embereknek arra, hogy személyre szabott mozgásprogram segítségével (ismét) szabadon mozoghassanak és kamatoztathassák életükben a mozgás pozitív hatásait. Tapasztalatom szerint a funkcionális edzések tökéletes eszközt jelentenek az egysíkú terhelések ellensúlyozására, mint pl. az ülő életmód. Egy jól összeállított edzésprogrammal változatos ingereket biztosíthatunk testünknek, amelyek által ellenállóvá, rugalmassá válik. Emellett a funkcionális edzés lehetővé teszi a fokozatosságot, segítségével lehetőségünk van lépésről-lépésre, progresszióról-progresszióra felépíteni a kitűzött céljainkhoz vezető utat. Szóval, ha van kedved velem egy jót mozogni a fentiek tükrében, keress bizalommal.
- IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Személyi edző
- Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar - Rekreációszervezés és Egészségfejlesztés
Bartók Andreas Johan
Szabadidőm nagy részét aktívan töltöm, gyermekkorom óta fontos szerepet játszik az életemben a mozgás, a sportolás és az egészség megőrzése. Főként a gyorskorcsolyázás érdekel, melyben jelentős eredményeket értem el, mostanában pedig hobbi szinten űzöm a kerékpározás és a futás mellett. Már középiskolás éveim alatt is érdekelt a masszázs, szerettem volna segíteni azoknak az embereknek, akik valamilyen fizikai vagy lelki problémával küzdenek.
Középiskolai tanulmányaim befejezése után 2013-ban masszázsterapeuta végzettséget szereztem, ahol svéd masszázst, irodai masszázst és alakformáló masszázst tanultam, azóta pedig folyamatosan igyekszem bővíteni tudásomat, különböző tanfolyamok elvégzésével: thai masszázs, Trigger points terápia, Kinesiology- taping, Reiki (I. és II. szint). A legfontosabb számomra vendégeim egészségének megőrzése és örömömre szolgál, ha testileg és lelkileg feltöltődve, jó közérzettel távoznak a kezelés végeztével.
Szeretettel várok minden kedves vendéget a FunctionalFit Egészségközpontba, legyen szó rehabilitációról, relaxációról, vagy egészségmegőrzésről, vagy csak arról, hogy jól érezze magát a bőrében!
- Masszázsterapeuta képzettség - S.C Estetika Profesional S.R.L., Arad, Románia
- Thai Masszázs Kurzus - S.C Zintra S.R.L., Arad, Románia
- Yumeiho tanfolyam (I és II szint) - The Romanian society of Yumeiho, Temesvár, Románia
- Trigger Points Terápia - Physio Sport Therapy Academy, Temesvár, Románia
- Bambusz Masszázs - Edu Mass Therapy SRL, Temesvár, Románia
- Kinesiology-taping - Physio Sport Therapy Academy, Temesvár, Románia
- Reiki (I és II szint) tanfolyam - Za’Rya Reiki S.R.L., Arad, Románia
FARKASINSZKY DIA
Kíváncsiság, emberközpontúság, valamint a tudomány iránti elkötelezettség azok a fő okok, amelyek arra sarkallnak, hogy nap mint nap a legmagasabb szintű, holisztikus ellátást biztosíthassam pácienseim számára. Hiszen nincs is felszabadítóbb érzés a fájdalom mentes mozgás öröménél!
Gyógytornász - fizioterapeuta képesítésemet, később mester diplomámat is a Szegedi Tudományegyetemen szereztem, ahol a szakma alapjainak elsajátítása mellett bebizonyosodott, hogy nem csak hasznos tudásra tettem szert, hanem egy valódi hivatásra is leltem. Később, fél évet töltöttem Balin, ahol nemzetközi közegben egy Sport és fizioterápia fókuszú tanulmányi programban volt szerencsém részt venni. Az egyetemi évek klinikai gyakorlatain, tudományos konferenciákon és kutatási projekteken túl az ország egyik legkiemelkedőbb, állami rehabilitációs intézményében – az OORI-ban – szereztem több éves tapasztalatot, ahol főleg neurológiai, illetve más mozgatószervrendszeri problémákkal küzdő páciensekkel dolgoztam, továbbá külföldi és hazai hallgatók gyakorlati oktatásában is részt vettem. Ezt követően magánellátási keretek között elsősorban sportolókkal, sérülés, illetve műtét utáni rehabilitációt, valamint konzervatív kezelést igénylő páciensekkel foglalkoztam.
Minden ember és probléma egyedi, így a kezeléseket is ebben szellemben állítom össze. Látásmódom szerint a gyógytorna egy olyan csapatjáték, amely a páciens és a terapeuta együttes munkáján alapul. Ha meglévő panaszodra keresel megoldást, esetleg egy tudatosabb aktív életre vágysz, akkor dolgozzunk együtt céljaid elérésén. Személyre szabott, komplex terápiás megoldásokkal várlak sok szeretettel!
Eng: If you are searching for an english speaking physiotherapist for your musculosceletal problems, I am happy to help you!
- Barvicsenko-féle manuálterápia (folyamatban)
- Anatomy Trains Struktúra és Funkció - ATSF
- McKenzie A
- SMR System Basic
- Kinesiotape
- Köpöly
- ReWalk Basic Clinical Training – exoskeleton
- Sport and Physiotherapy – Udayana University
- Balinéz masszázs
- Gyógytorna és manuálterápia
- Mozgásszervi panaszok: nyak-, derékfájdalom, váll- vállövi panaszok, térd, boka, csukló stb
- Sportsérülés, baleset, műtét utáni rehabilitáció
- Neurológiai problémák
- Prevenció, tartáskorrekció
ERDEI ZSUZSI
Erdei Zsuzsi vagyok, a FunctionalFit csapat edzője. A legtöbb edzővel ellentétben én nem sportolóként nevelkedtem, nem versenyeztem, viszont mindig is vágytam rá, hogy egy sportért kitartóan tudjak lelkesedni. Rengeteg sportágat kipróbáltam, de sokáig nem találtam a helyem. Nagyjából 6 éve bukkantam rá a FunctionalFit csapatra és csoportos óráikra, amik rögtön beszippantottak és gyorsan az órák rendszeres résztvevőjévé váltam.
Nagyon hamar megszerettem a funkcionális edzést és a vele együtt járó szemléletmódot. A PCOS betegségem kiderülése után az életmódváltásom fontos része volt a rendszeres sport, így ebben is nagyon sokat segített nekem. 6 éve kitartóan űzöm, és azóta sem untam rá, köszönhetően annak, hogy nagyon változatos, hamar van sikerélménye az embernek és könnyű lépésről-lépésre, fokozatosan fejlődni.
Hálás vagyok, hogy Dávidékon keresztül ismerhettem meg a funkcionális edzést, egy támogató, összetartó és nagyon jó szakmai közösségbe csöppenhettem így bele. Egyetemi tanulmányaim befejeztét követően egyértelművé vált számomra, hogy én is szeretnék ehhez a csapathoz tartozni, hogy a hobbim a hivatásommá válhasson, így én magam is az edzői pályára léptem.
Szeretném a hozzám fordulókkal is megismertetni és megszerettetni ezt az edzésfajtát és szemléletmódot. Az edzések során az első számú célom, hogy a vendégeim egészségét fenntartsam és fejlesszem, hogy könnyedén szembe tudjanak nézni a mindennapok kihívásaival. Mivel évekig vendégként látogattam az edzéseket, ezért nagyon jól tudom, hogy milyen először edzőhöz fordulni, milyen kezdeti félelmek és elvárások vannak az emberben, így igyekszem ebben is segíteni leendő vendégeimnek.
Fordulj hozzám bizalommal, ha te is szeretnéd magad testileg és szellemileg egyaránt fejleszteni, ha esetleg életmódváltás előtt állsz vagy ha csak szeretnél egy jó hangulatú edzésen részt venni.
- IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitness Instruktor
- IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Személyi edző
STÜNDL VERA
Stündl Vera jóga oktató vagyok. Mindig szerettem sportolni. Tornáztam, futottam, úsztam, táncoltam és az élet minden területén egyensúlyra törekedtem. Amikor ez megbillent, sok mozgásra és belső munkára, kitartásra, önmagamba vetett hitre volt szükség a helyreállításához. Rátaláltam a jógára és éreztem, milyen sok erőt meríthetek belőle testi és lelki szempontból egyaránt.
A rendszeres jógagyakorlás nem csak testi egészséget és a mozgás örömét adja nekünk. Alaposan átmozgatja, erősíti és rugalmassá teszi a fizikai testet. A belső folyamatokra irányítja a figyelmet, tudatosítja a testi érzeteket és a légzést. Megnyugtatja az elmét, oldja a stresszt és lelki egyensúlyt teremt.
Hatha jóga óráimat azoknak ajánlom, akik szeretnének testileg és lelkileg is ellazultabbá, kiegyensúlyozottabbá válni, harmóniát találni a mozgásban. Keresztedzésként azoknak a sportolóknak, akik szeretnék még hatékonyabbá tenni ideg- és mozgásszervrendszerük működését. A jóga egyensúlyi gyakorlatai javítják a koordinációt és a koncentrációt. A rendszeres nyújtás által nő a mozgástartomány. A testi érzetek figyelése segít a sérülések elkerülésében, a tudatos légzés és relaxáció pedig a regenerálódásban, a hosszan tartó fejlődésben.
Szeretettel várok minden kezdő/középhaladó gyakorlót és a jóga iránt érdeklődő sportolókat hétfő-szerda reggel 7-8 óra között a FunctionalFit Újbudában. Vercsa
- Alapfokú jóga oktató (Fitness Company)
- Funkcionálisjóga oktató (Vadász Ákos)
- Hatha jóga oktató (Mandala Jógastúdiók)
- Astanga jóga oktató (Mandala Jógastúdiók)
Pletser Ádám
Gyerekkorom óta érdekel a sport, a mozgás, emberi test működése, valamint mindezek mellett az emberekkel való foglalkozás. Még húszas éveim elején nem igazán tudtam milyen hivatást válasszak, amiben aktívan telhetnek a napjaim, közösen dolgozhatok olyanokkal, akik számára egyaránt fontos a mozgás és mindemellett még az emberek egészségéhez is nagyban hozzájárulhatok. Meghatározó volt számomra, hogy ezek a tényezők teljesüljenek, amik úgy érzem a gyógymasszőr szakma választásakor teljes egészében megvalósultak.
2021-ben kezdtem el gyógymasszőr tanulmányaimat, amit sikeresen el is végeztem. A képzésem alatt az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetnél szereztem gyógymasszőr gyakorlatot, ahonnan hasznos szaktudással és pozitív visszajelzésekkel távoztam, ami méginkább megerősített abban, hogy jó döntést hoztam a pályaválasztás során. Ezt követően a wellness masszázs, valamint rehabilitációs területen tettem szert további tapasztalatra. Így elmondható, hogy a masszázsfajták több területén is van már tapasztalatom, foglalkozhattam mozgásszervi betegségekkel és panaszokkal, de nyújtottam egészséges emberek számára frissítő, valamint relaxációs masszázsszolgáltatást is.
A különféle fájdalmak, mozgásszervi panaszok és sérülések esetén törekszem minél inkább hatásos lenni, ezért a kézi masszázsszolgáltatáson felül még végzek gépi masszázskezelést, kinesio tape ragasztást és köpölyözést is.
- Szekerczés Norbert M.Ed. felnőttképző – Svédmassázs
- Pannon Kincstár – Gyógymasszőr
- IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitness instruktor
- Feövenyessy Medical Fitness Akadémia – Sportrehabilitációs tréner (folyamatban)
K. SZABÓ KRISZTINA
Életem során mindig is a sportolás és az edzés volt a legfőbb mozgatórugóm. Már kisgyerekként belekóstoltam a versenytánc világába, amit szépen lassan átvett egy „kissé” extrémebb sportág. Sportkarrierem során a downhill mountain bike vált az első számú szerelmemmé, általa megismertem a kihívásokat és a sport iránti szenvedélyt, ahol nem csak a sebesség és az adrenalin, hanem a kitartás és a technika is meghatározta mindennapjaimat. Ezen tapasztalatokat felhasználva döntöttem úgy, hogy a sport tudományos oldalával is megismerkedem. Németországban végeztem el a főiskolát, ahol fitnesz menedzserként diplomáztam.
Két gyermek büszke édesanyjaként még inkább fontosnak tartom, hogy az egészséges életmód és a mozgás mindennapi részét képezze az egész család életének.
Heti négyszer-ötször edzem, elkötelezve magam a testem gondos karbantartása és folyamatos fejlesztése mellett. Ezáltal nem csupán a fizikai kondíciómat igyekszem optimalizálni, hanem magam elé is új kihívásokat állítok, hogy folyamatosan feszegessem a saját határaimat. Ezenfelül arra törekszem, hogy szakmai tapasztalatomat felhasználva neked is segíthessek elérni kitűzött céljaidat.
Fedezzük fel együtt a sport által kínált lehetőségeket!
- Bachelor of Arts in Fitnessökonomie – DHfPG Németország
- Certified personal trainer – DHfPG Németország
- Tune Pilates Instructor – MunichHealth Németország/li>
- FlexiBar Instructor – MunichHealth Németország
Mein ganzes Leben lang waren Sport und Training immer meine wichtigste Antriebskraft. Als kleines Kind schnupperte ich in die Welt des Wettkampftanzes hinein, die langsam von einer „etwas“ extremeren Sportart übernommen wurde. Während meiner Sportkarriere wurde das Downhill-Mountainbiken zu meiner größten Liebe, dadurch lernte ich die Herausforderungen und die Leidenschaft für Sportarten kennen, bei denen nicht nur Geschwindigkeit und Adrenalin, sondern auch Ausdauer und Technik meinen Alltag bestimmten. Aufgrund dieser Erfahrungen beschloss ich, mich mit der wissenschaftlichen Seite des Sports vertraut zu machen. Somit habe ich mein Studium als Fitnessökonom in Deutschland abgeschlossen.
Als stolze Mutter zwei Kindern halte ich es für umso wichtiger, dass ein gesunder Lebensstil und Bewegung zum täglichen Leben der ganzen Familie gehören.
Ich trainiere vier bis fünf Mal pro Woche und bin der sorgfältigen Beibehaltung und kontinuierlichen Entwicklung meines Körpers verpflichtet. Auf diese Weise versuche ich nicht nur meine körperlichen Zustand zu optimieren, sondern stelle ich mir auch immer wieder neuen Herausforderungen, um meine eigenen Grenzen immer wieder zu erweitern. Darüber hinaus bin ich bestrebt, meine Berufserfahrung zum Training einzubringen, um Dich bei der Erreichung deiner Ziele zu unterstützen.
- Bachelor of Arts in Fitnessökonomie – DHfPG Deutschland
- Certified personal trainer – DHfPG Deutschland
- Tune Pilates Instructor – MunichHealth Deutschland/li>
- FlexiBar Instructor – MunichHealth Deutschland
Szabó Zsófi
Szabó Zsófi vagyok, személyi edző, csoportos fitness instruktor, táplálkozási tanácsadó illetve Health & Wellness Coach. Szüleimnek köszönhetően már 4 éves koromtól kezdve életem része a sport, versenyszerűen úsztam, atletizáltam és vívtam, imádtam mindent, ami kihívás. Nagyon hálás vagyok, hogy a sportolói éveim alatt szerzett tapasztalataimat valamilyen formában átadhatom a vendégeimnek.
Hiszem azt, hogy mindenkiből ki lehet hozni olyan teljesítményt, amire sosem számított
volna. Nekem a személyi edzések és a táplálkozási tanácsadások folyamán az a célom,
hogy olyan fejlődésen menjen keresztül a vendég, amellyel elégedett és ami
fenntartható számára.
A Fitness világában mélyültem el tanulmányaim alatt, majd ezt bővítettem a Bene Máté
féle gerinc tréninggel. Már 4-5 éve láttam, hogy az az életmód, amelyet folytatunk
igényel olyan szakembereket, akik prevenciós illetve rehabilitációs edzésekkel
javíthatnak az ülő munka által okozott gerincfájdalmakon, ezért is végeztem el Bene
Máté gerincspecialista tanfolyamát, azonban ez a terület nagy szaktudást igényel, így
folyamatosan képzem magam.
Külföldön szerzett tapasztalatom is csak arra erősített rá, hogy itthon nagyobb
hangsúlyt kell fektetni az egészséges életmódra, aminek szerves része a sport és én
ebben tudok segítséget nyújtani azoknak, akik szeretnének hosszú távon jól lenni. :)
Nálam a következő edzésekre, illetve ezek ötvözetére számíthatsz:
Egyéni/páros edzés esetén:
- TRX edzés
- Funkcionális edzés
- Alakformáló edzés
- Intervall tréning
- Gerinc tréning
- Csoportos fitness instruktor - Fitness Company
- Cross training insturktor - Fitness Company
- TRX tréner - R-med Akadémia
- Személyi edző - Weider Professional
- Életmód és Táplálkozástanácsadó - Weider Professional
- Sporttáplálkozás tanácsadó - Weider Professional
- Gerinc tréner - Bene Gerincakadémia
Melegh Laura
Melegh Laura vagyok, dietetikus. Diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. A táplálkozás iránti szenvedélyem sok évvel ezelőtt versenysportolóként kezdődött. Büszke vagyok arra, hogy hobbimat később a szakmámmá tudtam fejleszteni. Látom, hogy egyre több ember számára kezd fontossá válni az egészséges táplálkozás, de gyakran nehézséget jelent a hiteles információk megtalálása a könnyen hozzáférhető kétes adatok között. Célom, hogy segítsek az embereknek eligazodni ebben a bonyolult világban.
Semmi sem tölt el nagyobb örömmel, mint amikor láthatom, hogy az általam nyújtott tanácsok milyen pozitív változásokat hoznak az emberek életében.
Klinikai munkám során számos területen jártasságot szereztem. Ezek közül kiemelkedik a nőgyógyászati kórképek témaköre, mint például az endometriózis és
a policisztás ovárium szindróma (PCOS). Bizalommal lehet hozzám fordulni kardiológiai és gasztroenterológiai problémákkal kapcsolatban is.
Szívesen segítek az életmódbeli változásokban, a testsúlycsökkentésben és -növelésben is. Az elmúlt öt évben intenzíven foglalkoztam a növényi alapú étkezés kutatásával.
Fontosnak tartom, hogy az emberek megértsék: akár a vegyes, akár a növényi étrendet választják, mindkét esetben létezik helyes és helytelen megközelítés.
Az egészséges életmód támogatása mellett kiemelten fontosnak tartom a fenntarthatóságra való törekvést,
amely magában foglalja a feldolgozott élelmiszerek csökkentését.
Ennek érdekében nagy hangsúlyt fektetek a megfelelő alapanyag-ismeret átadására és tanítására. Hiszem, hogy a megelőzés kulcsfontosságú:
ne csak akkor fordítsunk figyelmet az egészségünkre, amikor már kialakultak a problémák.
A preventív felfogás hosszútávon meghatározó lehet egészségünk szempontjából. A konzultációk során fontos számomra az elfogadó, empatikus és nyílt légkör megteremtése,
hogy bizalommal forduljanak hozzám a vendégek. Csak így tudunk eredményesek lenni.
Tagságok:
- Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
- Dietetikus
- Semmelweis Egyetem Hormonális egyensúly és sporttáplálkozás
- Weider Professional Fitness Trainer Életmód- és táplálkozási tanácsadó
- Weider Professional Fitness Trainer
Havasi-Schneider Dorottya
Számomra a sport alapvető lételem, nem igazán tudok nem mozogni. 8 éves koromtól egészen 19 éves koromig versenyszerűen Fit-Kideztem, számos egyéni, kis- és nagycsoportos versenyen vettem részt. Karrier szempontjából az élet először más irányba vitt, de akkor sem hagytam fel a sportolással. Elkezdtem rendszeresen futni, a sérülések elkerülése és a jobb teljesítmény elérése végett pedig megjelent az életemben a pilates, a funkcionális erősítő edzések és az országúti kerékpározás is.
Azonban a pilatesben találtam meg leginkább azt, amit régen a fitness és a tánc adott nekem (erőnlét, rugalmasság, stabilitás, mobilitás, testtudat),
illetve ez bizonyult legjobb kiegészítésnek a futás és a napi 8 órás ülőmunka mellé. Szeretem, hogy a pilatesnek fontos eleme az anatómia, a biomechanika, minden korosztálynak tud kihívást
jelenteni és kiélhetem benne a koreografálás művészetét, talajon és reformer gépen egyaránt. Bár mai napig többféle sportot űzök, a pilates a biztos alap, ami nélkül nem működik a többi.
Edzőként célom, hogy átadjam a sport szeretetét másoknak is, segítsem őket egy fenntartható életmód kialakításában, segítsek megtalálni azt a mozgásformát, amit szeretettel és nem muszájból
űznek és amiben sikerélményük van.
Várlak szeretettel egyéni és csoportos talaj, valamint egyéni/duó reformer pilates óráimon!
- Fitness instruktor (szakképesítés + Probody Studio)
- Stott Pilates Intensive Mat-Plus Module 1 (Pilates Balance Studio)
- Stott Pilates Intensive Reformer Module 1-2 (Pilates Balance Studio)
Karakas Botond
Karakas Botond vagyok, a FunctionalFit edzője. Mindig is szerettem a testmozgást, így kerültem már 10+ éve Dávid szárnyai alá. Suhanc éveim szerves részévé vált az edzés, ami -bár akkoriban észre se vettem,- a kamaszkorom kihívásait nagyban megkönnyítette. Ez lenne az én célom is, hogy a rendszeres edzés és az egészséges életmód lelki és testi javait minél több embernek bemutathassam, és elérhetővé tegyem, illetve, hogy azokat, akik már nem turisták az edzőteremben, megtaníthassam a helyes, preventív gyakorlatvégzésre. Már vendégként is észrevettem, hogy a FunctionalFit-ben milyen gyakori a jó hangulat. Edzőként is vidáman telik az időm ebben a remek környezetben, amiben a munkatársakkal való együttműködésből adódóan rengeteget tanulhatok és fejlődhetek.
Örülök, hogy munkámat egy ilyen elhivatott csapatban végezhetem, amiben mindenki alkalmas, segítőkész és persze humoros is. Akár a teljesítményed növelnéd, akár egy kis extra motiváció kell, keress minket! Legyél te is része a fejlődésnek!
Wiener tekercselés
Wiener testtekercselés négyszeres hatékonysággal! De hogyan is érhetjük el ezt?
FONTOS!
Hideg-meleg hatáson alapszik az eredményessége. A hatóanyagok olyan esszenciális illóolajokat tartalmazva, mint a borsmenta, eukaliptusz, mentol, és rozmaring okoznak soha ezidáig nem tapasztalt vérkeringést és vérbőséget a kötőszövet legfelső rétegeiben. Ennek eredményeképpen a test mélyebb rétegeiben belső hidegségérzet lép fel, a szervezet alapvető működéséhez szükséges belső egyensúly és hőérzet fenntartásához a testnek el kell égetnie az elraktározott felesleges tápanyagokat. Hatékonysága kimondottan abban rejlik, hogy a napi kalóriaszükséglet 70-80%-át a test csak erre a folyamatra, a természetes hőegyensúly szinten tartására használja el. Kiemelten fontos tudnod, hogy ez a kezelés csak kúrában és csak úgy hatásos, ha heti 2-3 alkalommal alkalmazzuk.
Kinél alkalmazható a kezelés?
- - Az aromaterápiás fáslizó módszer mindenki számára alkalmas, akinek az alakjával problémái vannak.
- - Alkalmas továbbá cellulit leépítésére, a bőr tapintásának finomítására, a nyúlási és terhességi csíkok, hízási és fogyási bőrproblémák kezelésére, a laza, lógó bőr feszessé tételére.
- - Kiváló bármilyen diéta segítésére, salaktalanító kúra valamint gyógyböjt kiegészítő kezeléseként alkalmazva.
Kinél nem alkalmazható?
- Mivel az aromaterápiás karcsúsító kezelés egy hideg eljárás, ezért nem megterhelő a szervezet számára, így kevés azon esetek száma, mikor használatát mégsem javasoljuk.
- Általánosan elmondható, hogy a módszer használatát nem javasoljuk súlyos betegségek esetén, diabetesz I, keringési- légzési- és szívproblémák esetén, terhesség és szoptatás valamint menstruáció ideje alatt, lázas állapotban, intenzív allergiás reakciók esetén.
Mit érhet el Ön az aromaterápiás fáslizó módszerrel?
- Méretcsökkentés és a zsírbontás gyorsítása a hideg-meleg hatás által. A hatás a kezelés után azonnal centiméterekben mérhető.
- A problémás területek célzott salaktalanítása az ozmózis effektus, az illóolajok összetétele és a speciális fáslizó technika hatásának köszönhetően.
- Erőteljes cellulit csökkentő hatás. A cellulit súlyosabb fokozataihoz speciális hatóanyagok állnak rendelkezésre.
- Jelentős bőr- és szövetfeszesség elérése a kezelt területeken az egymásra épülő technológiai lépések és fáslizás technikája által.